2016. április 11
Mindig is Lee Aaron volt az egyik legnagyobb kedvencem a hőskorban feltűnt női rockikonok közül, és igazából sosem értettem, miért is nem lett ikonikusabb, hiszen a „metal királynő" image pont hogy hozzá, nem pedig Doróhoz kötődik. Persze távol álljon tőlem az erőltetett hasonlítgatás, elvégre nem objektív szempontok szerint dől el, ki lesz sikeresebb, és ki kevésbé, hang tekintetében pedig a szőke démon a cipőfűzőjét nem köthetné be Lee-nek. Ez tehát itt nem téma most, és persze az is tény, hogy más piacon mozogtak, más marketinggel, más zenével, és kanadai hősnőnk egy ponton ki is szállt az egész rockbizniszből, hogy visszavonuljon MILF háziasszonynak. Később pedig inkább takaréklángon és más zenei érdeklődéstől vezérelve dolgozott tovább, jazzesebb vonalon. Persze számít, hogy Kanada egy legendásan görcsmentes, kiegyensúlyozott hely, ahol egy relatíve ismert előadó különösebb tét nélkül, de rentábilisan el tud lenni, és Lee nyilvános megjelenései pont ezt a nyugalmat, kiegyensúlyozottságot tükrözik általában. Érdemes megnézni például, amikor reggeli beszélgetős műsorban nyilatkozik – pozitív kisugárzása mindegyik zenei korszakában ugyanezt a kellemes atmoszférát sugározta.
Bővebben …