Csodás teszt
elképesztően jó cikkeket írunk majd ide
A sors most úgy döntött, nem kell újabb 11 évet várni egy újabb Dez Fafara interjúra, így szinte takra egy év után újra hazai színpadon üdvözölhettük a kedélyes frontembert, aki a koncert előtti beszélgetésen olyan barátsággal üdvözölt, mintha tegnap váltunk volna el…
Teljesen szürreális élmény számomra, ha valakivel a Shock! indulása és első interjúi óta ennyi év után sikerül újra találkozni, és nyilván 1998-ban álmomban sem gondoltam volna, hogy 11 év után – bár egy másik csapat élén – de újra sikerül összefutni Dez Fafarával.
A legendás zenekar a Metallica vendégeként hamarosan Magyarországra látogat, de az új korong is itt van a kanyarban. Kérdéseimre a fáradtnak tűnő, de ettől függetlenül készséges gitáros, Mike Wead válaszolt.
A dán zenekar legutóbbi, 11 Dreams című lemezével elég rendesen meglepett, hiszen a számomra addig ismeretlen banda a progresszív és power elemeket (valamint még egy csomó mást) kifejezetten jó arányban vegyítette.
Biztos mindenkinek vannak kedvencei és istenségei, akikkel egy találkozás - ahol kínosan toporog az ember, és semmi nem jut eszébe a millió kérdés közül, amiket máskor álomból ébredve is vág -, a nagy álmok közé tartozik. Az "ó ha egyszer xy-nal találkozhatnék" névvel illetett fiók egyre csak porosodik, nagyon ritkán nyílik ki, úgy, hogy ne csalódás legye...
Mátyás Attila az F.O. System, a Sex Action - Action és az Agnus Dei zenekarok énekes-gitáros frontembereként vált ismertté. Mindhárom formáció világát meghatározó dal - és szövegíróként több lemezt készített, 1997 végétől önállóan lép fel. A történet tömören akár ennyi is lehetne.
Mátyás Attila két egymástól gyökeresen eltérő zenekar gitárosaként és zenei agyaként vált a magyar rockszíntér meghatározó figurájává. A két csapat közül február 21-én az F.O. System Utolsó Üvöltés címmel ad koncertet a Petőfi Csarnokban, de az ezzel kapcsolatos aktualitások mellett természetesen arról is szót ejtettünk Matyival, hogy mi is történt a Sex...
Aki egy kicsit is járatos az undergroundban, az ismeri a norvég Mayhem nevét. Legendájuk, különös kultuszuk tiszteletet ébreszt azokban, akik a sötét ösvényt járják. A zenekar körül történt rejtélyes események újabbal szaporodtak: idén megjelent a második Mayhem album, a hatalmas megdöbbentést keltő Grand Declaration Of War.
Amikor anno eljutott hozzám ennek az addig totál ismeretlen zenekarnak az aktuális albuma, a Surface Of Pain, rövid idő alatt feltétlen hívük lettem. Kell-e ecsetelnem ezek után, menyire felvillanyozott a lehetőség, hogy interjút készíthetek a svéd négyessel?
Dánia szép reményű, feltörekvő csapata a Manticora. A fiatalok alkotta ötösfogat énekesével, Lars Larsennel sikerült elbeszélgetnem a banda múltjáról, jelenéről és a közeljövőt érintő terveiről.
Manapság nincs túltengés death metal zenekarokból Magyarországon, ami talán a “modern extrém brutális metal” előtérbe kerülésével magyarázható (a’la új Sepultura, Korn és társaik).
Ismét egy fiatal sikercsapat. Megalakulnak, nyernek egy tehetségkutatót, az első komolyabb koncertjükön felfigyel rájuk nem más, mint Anders Frieden az In Flames énekese, aki a Nuclear Blastnál is kijárja, hogy szerződést kapjon a zenekar. Akár a mesékben.
Néha rácsodálkozom egy-egy zenekar lemezének hirtelen jött kirobbanó sikerére és önkéntelenül is kifakad belőlem a kérdés: mitől van ez?! Így jártam legutóbb a salgótarjáni Macskanadrággal is.
Mivel a The Black Crusade turné főbandájaként játszó Machine Head ismét csak Bécsig jutott, interjúban eredetileg nem is nagyon reménykedtem, de néha a dolgok szokásukkal ellentétben teljesen simán és gördülékenyen haladnak, így aztán Robb Flynn a csapat öltözőjében fogadott minket a koncert előtt.
A múltkori, élményszámba menő European Mantra koncert során (lásd a koncertbeszámolóknál) végre személyesen is meggyőződhettem arról, hogy kis hazánk egyik legjobb és legsokoldalúbb gitárosa Lukács Péter, kinek nevét '96 körül a "kimittudgyőztes" jelzővel lehetett leginkább hallani.
Speciális dupla válogatáslemezzel jelentkezett a több mint három évtizedes múltra visszatekintő szombathelyi Lord, ami egyből a MAHASZ listájának első helyén nyitott. A zenekarból Gidófalvy Attila billentyűssel és Pohl Mihály énekessel beszélgettünk.
A roppant erős magyar doom / sludge / stoner színtér egyik feltörekvő zenekara, a Locust On The Saddle már régóta mozgolódik, a műfajra fogékony közönség jelentős része azonban alighanem a júniusi budapesti Trouble koncerten találkozott velük először, sokan pedig azon az őszi turnén szembesülnek majd velük, ahol a Chief Rebel Angellel és a Shapat Terrorra...
A Locust On The Saddle ősszel adta ki bemutatkozó lemezét, a The AlphaMantist, ami önmagában is erősre sikeredett, ám a magyar doom/sludge/stoner színtér egyik feltörekvő reménysége igen komoly extra reklámot kapott az ország egyik legismertebb színésznőjétől, aki elvállalta, hogy szerepel a csapat videoklipjében. Szabó Tamás gitárossal beszélgettünk.
Nem hiszem, hogy nagy bemutatásra szorulna Shane Embury. Vagy Jesse Pintado. Meg persze Nick Barker és Peter Tagtgren. Shane és Jesse egyszer csak gondolt egyet és leültek agyalni egy igazán brutális zenekar alapításán. Kerestek egy dobost és egy hörgőst maguk mellé, felvettek a nagylemeznyi őrületet, ami kipattant a fejükből, és íme, a Lock Up megszületett.
Második albumát szabadította a világra a neves arcokból álló Lock Up. Már jó ideje köztudott, hogy Peter Tagtgren helyére az ex-At The Gates, ma The Crown frontember, Tomas "Tompa" Lindberg érkezett.
Nemrég látott napvilágot a Lizzy Borden új stúdióalbuma, az Appointment With Death, amely 7 év után az első – nem kétséges tehát, hogy a maroknyi hazai rajongó kíváncsian olvassa majd Lizzy mester gondolatait aktuális és kevésbé aktuális témákról.
Ha létezett valaha jobb sorsra érdemes hazai kultzenekar, az a Leukémia volt. Néhány alapmű, majd hosszú hallgatás után úgy döntöttek, hogy megtörik a csendet, és 2005. április 30-án a Kultiplexben egy koncert erejéig újra színpadra állnak. A részletekről Jancsics Dávid basszusgitáros mesélt nekem.
Nyár elején megjelentetni egy őszi, szomorkás hangulatú albumot elég merész húzás. Ennek ellenére a LOT Forever Autumn c. albuma igen kedvező fogadtatásban részesült Európában. A zenekar dalszerző gitáros-énekese Daniel Brennare mesélt a részletekről.
Egy kötetlen, nagyrészt igen személyes beszélgetés részletei.
A nagy visszatérők egyike. Tény, hogy nem tűntek el teljesen sosem, rendszeresen jöttek a Kreator albumok, de az utóbbi években az igazi fénye épp eléggé megkopott a csapat nevének.
Röviddel az új lemez megjelenése után látogatott el hazánkba a német Kreator legénysége, hogy a PeCsában egy igen súlyos bulin mindenkit a földbe gyaluljon. A koncert előtt az énekes/gitáros/főnök Mille Petrozzával ültem le egy kis csevelyre.
A mai zenei világban ritka az egyéni stílus, valamint az egyéniség megőrzése. A majmolás szinte mindenki kenyere lett, s néha már nem is tudjuk: már megint melyik brancsot látjuk a sok közül.
Még nincs regisztrációd?
Regisztrálj most!