eloy casagrande

Cím
„A rock’n’roll-érzésvilág teljes spektrumát felvonultatjuk”
„A zenekarban töltött negyvenegy évem során sosem voltam izgatottabb”
„Az igazi, kitartó rajongóink most végre, kilenc év után új zenének örülhetnek tőlünk”
„Csak kevés lágyabb témát írunk, ám sok riffünk torzítás nélkül is működőképes”
„Epikusság és történetmesélés terén megvannak a régi elemek az A Dark Poemben”
„Ezzel az albummal végleg megtaláltuk önmagunkat”
„Készen állsz, hogy utazást tegyél a hatalmas ürességbe?”
„Könnyű jó zenét írni, ha ilyen nagyszerű emberek vesznek körül!”
„Közel ötven évvel azután, hogy megalapítottam a bandát, elérkezett az idő újra feltalálni a Cactust”
„Nüansznyi kereskedelmi szempontú kompromisszumot sem kötöttünk”
„Utálom, ahová elvisz ez a lemez, és utálom, ahogy érzem magam tőle”
2026-ban ismét turnéra indul a Rush
Defying Gravity címmel, ősszel jelenik meg a Mr. Big új albuma
Delivering The Goods: így játszik Judas Priestet a Megadeth
Diabolus In Musica: Milyen kár
Doboscsere a Sepulturában: 1991-ben született az új ütős
Enforcer, Skull Fist, Vanderbuyst - Budapest, 2014. február 18.
John Sykes is meghallgatáson járt a Guns N’ Rosesnál
Jön a kettes Smith/Kotzen: „Az első albumunk folytatása az új lemez”
Living The Dream: a harmadik előzetes szám az új Five Finger Death Punch-lemezről

1. oldal / 2