Lilker csatlakozása minden túlzás nélkül óriási hatást gyakorolt a zenekarra, a basszer ugyanis megmutatta a többieknek azokat a demófelvételeket, amelyeket nem sokkal korábban Craig Setarival, az NYC Mayhem akkori és a Sick Of It All majdani basszusgitárosával készített: „Crab Society néven zenéltünk, és az egész projektet a NYC Mayhem olyan nagyon rövid dalai inspirálták, mint a White Clam Sauce. Az volt a koncepció, hogy készíteni kellene egy teljes lemezt is kizárólag ilyen nagyon rövid, zúzós nótákkal. Craig hálószobájában vettük fel az egész anyagot, méghozzá úgy, hogy basszusgitárt használtunk hozzá, meg egy bőröndöt, amit egy dobverővel meg egy fúróval csapkodtunk, aztán az egészet felvettük egy kazettás magnóval maximum hangerőn. Az volt a demó címe, hogy Noise For Noise's Sake... Amikor megmutattam ezeket a felvételeket a többieknek, baromira tetszettek nekik, és egyből valami hasonlót akartak csinálni. Mivel a Crab Society nem volt igazi zenekar, úgy gondoltam, miért ne használnánk pár ottani ötletet is, és ebből készült aztán az első demónk The Crab Society North címmel, ugyanis Ithaca, ahol stúdióztunk, északra fekszik Queenstől, ahol eredetileg Craiggel felvettük a saját demónkat. A felvételi technika nagyjából hasonló volt, azt leszámítva, hogy igazi pergőt használtunk... És persze még jobban betorzítottam a basszusgitáromat is. A Nuclear Assaultban ekkor már eleve elég durva torzítással játszottam a Motörhead, a Venom és a Discharge hatására, de itt még radikálisabbra vettük a figurát, hogy passzoljon a zajos összképhez."
Ez a bizonyos demó nem kevesebb, mint hatvanhárom rövid felvételt tartalmazott. Az Anthrax ekkori menedzserének és kiadójának, Jon Zazulának tetszett az anyag nyers vadsága és fékezhetetlensége, és jelezte nekik, hogy akár egy lemezt is kiadna a projekttől, így miután elkészültek a Spreading The Disease felvételeivel, Scotték végül a megmaradt három napban professzionális módon is rögzítettek a számok közül egy csokorra valót, kiegészítve azt néhány spontán módon, a helyszínen született baromkodással. Utóbbi aztán az S.O.D. egyik védjegyévé vált a politikailag maximális mértékben inkorrekt – ám egy pillanatig sem komoly – szövegekkel kísért rövid zenei dühkitörések mellett. Az album végül Speak English Or Die címmel jött ki 1985 nyarának legvégén, még egy kicsivel meg is előzve a Spreading The Disease-t, és ugyan minden résztvevő hobbiként tekintett a dologra, a munkálatok végső fázisában már ők is érezték, hogy valamit sikerült elkapniuk. Lilker: „Mire elértünk a keverésig, már tudtuk, hogy valami különlegeset tettünk le az asztalra. Nem volt egyszerű függetleníteni magunkat az anyagtól, hiszen mi írtuk és vettük fel, de amikor sikerült, és visszahallgattuk a számokat, mindannyian azt mondtuk: a francba, ez kibaszott vad!"
Szóljon hozzá!