Paradise Lost: One Second
Huszonöt évvel ezelőtt, 1997. november 5-én mutatta be a pár hónappal korábban kiadott One Second albumot a Paradise Lost a Petőfi Csarnokban, így, ha már nyáron lemaradtunk a lemez megjelenésének évfordulójáról, most sort kerítünk rá a rovatban. A One Second körül már közvetlen utódja, a Host fényében is lecsillapodtak némiképp a kedélyek, így, negyedszázaddal később meg főleg, ám a maga idejében kifejezetten vitatott albumnak számított: hiába ez a mai napig Nick Holmesék legnagyobb példányszámban elkelt kiadványa, akkoriban végletesen megosztották a tábort az előzményekhez képest kevésbé súlyos, elektronikusabb megközelítésű dalok. A paradigmaváltásnak azonban több alapos oka is volt.