Csodás teszt
elképesztően jó cikkeket írunk majd ide
Huszonöt évvel legutóbbi és egyben hosszú történetének egyetlen magyarországi fellépése után, szeptember végén végre ismét Budapesten koncertezett a Vanden Plas. A tavalyi The Empyrean Equation Of The Long Lost Things lemezt promotáló német progresszív metálcsapatból az énekes, Andy Kuntz válaszolt a kérdéseinkre, méghozzá – meglehetősen szokatlan módon –...
Sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy Marie Fredriksson énekesnő 2019-ben bekövetkezett tragikus halála után a Roxette társulata valaha színpadra álljon még. Egészen tavaly májusig kellett arra várni, hogy Per Gessle fél évtized hallgatást követően rászánja magát a folytatásra ikonikus alkotótársa nélkül, ami ugyan nem kevés kockázatot hordozott magában,...
Augusztus végén került a boltok polcaira a Helloween friss nagylemeze, a Giants & Monsters, ami már a második album a legendás német csapat Pumpkins United felállásától a nagy összeborulás óta. A zenekarral október 26-án este, a Papp László Sportarénában ismét találkozhat a magyar közönség is: az aktuális turnén a friss album mellett negyvenéves fennállás...
Különleges koncerttel várja az érdeklődőket október 22-én, a Barba Negrában a Rockstars Not Dead. A hazai színtér ismert arcaiból verbuválódott zenekar ismét Movie Nightot rendez, amelynek keretében különleges hangulati- és látványelemek kíséretében elevenednek meg „a hosszú ′80-as évek″, azaz a nagyjából 1978 és 1994 közötti időszak legemlékezetesebb fil...
Lookin' For Trouble címmel jelent meg nyár legelején a The Dead Daisies legújabb stúdióalbuma, ami jellegéből adódóan némileg eltér az eddigi sorlemezek világától. A tradicionális blues-örökzöldek átdolgozásait tartalmazó korong a Light 'Em Up című tavalyi anyaggal egyidőben született, mégpedig a lehető legspontánabb módon: a zenekar tagjai a fennmaradt s...
Október 4-én speciális koncerttel ünnepli meg fennállásának húszéves jubileumát a The Joystix. A koncerten számos vendég bukkan majd fel a Backyard Babies gitárosától, Dregentől kezdve Ganxsta Zolee-n és Szaszán át egészen Kiss Endiig, vagyis a vérbő punk'n'rollban utazó trió abszolút megadja az ünneplés módját – azzal együtt is, hogy az utóbbi években né...
Október 17-én jelenik meg a Biohazard új albuma. A Divided We Fall immáron a második visszatérő album lesz a legendás brooklyni hardcore/metálosok klasszikus felállásától, vagyis Evan Seinfeld énekes/basszertől, Billy Graziadei énekes/gitárostól, Bobby Hambel gitárostól és Danny Schuler dobostól. A keménykötésűnek, agresszívnek és persze ízig-vérig biohaz...
Friss albummal és idén tavasszal nagyszabású turnéval ünnepelte fennállásának tízéves évfordulóját a Serious Black. A csapat eredetileg az európai heavy metal színtér sokat próbált arcaiból verbuválódott, ex-Helloween/Masterplan-, ex-Blind Guardian-, ex-Rhapsody-muzsikusokkal, többek között, s bár az eredeti felállás már az első év után szétesett, a zenek...
Augusztus első felében végre eljutott Budapestre a New Orleans-i Exhorder. A kultikus csapat a maga idejében igazi underground botránybandaként híresült el agresszív és tabudöntögető szövegeivel, ám egyszersmind a Pantera által fémjelzett groove metalos vonal egyik előfutárának is számítottak. A néhány éve ismét aktívan koncertező és lemezeket is készítő...
Elképesztő, de idén már a Hollywoodoo is betöltötte a harmincadik életévét. Sőt, ha a közvetlen előd-formációt is számoljuk, még ennél is többet, de önmagában már a harminc is impozáns kor egy zenekar életében. Még ha jó ideje csendesebb életet élnek is, a csapat soha nem szűnt meg létezni, a kerek jubileum pedig úgy tűnik, új lendületet adhat a rég esedé...
Új albummal jelentkezik jövő februárban a Clawfinger. A Before We All Die a Reigning Phoenix kiadó gondozásában lát napvilágot, és az első nagylemez lesz tőlük a sorban a 2007-es Life Will Kill You után. A működését akkor évekre hibernáló, majd csupán némi szórványos fesztiválozás erejéig újraindító svéd/norvég rap metalosok még az új anyag megjelenése el...
Augusztus elején jelent meg a Lord Of The Lost legújabb nagylemeze, az Opus Noir, ami egy igen grandiózus vállalkozás első felvonása, első folytatása pedig az év végén kerül forgalomba. A banda gitárosával, Pi Stoffersszel ültünk le beszélgetni, és az új anyag mellett sok más is szóba került – így például az Iron Maiden és az Eurovíziós Dalfesztivál is.
Június 19-én a Budapest Park színpadán lépett fel az Avenged Sevenfold legénysége. Az ezredforduló idején feltűnt amerikai sztárcsapat nagy utat tett meg, mire a dél-kaliforniai punk/hardcore-színtérről való elrugaszkodástól eljutott az arénarockos ízekkel operáló mainstream metálig, ebben pedig kulcsszerep hárult az éppen a napokban jubiláló harmadik lem...
Év elején jelent meg az olasz Messa negyedik albuma. A hangulatos, doomos rock/metálban utazó csapat egy minden eddiginél izgalmasabb, változatosabb és jobb anyagot pakolt le az asztalra a Metal Blade gondozásában megjelent The Spinnel, és november 1-jén Budapesten, a Dürer Kertben is fellépnek majd a Paradise Lost aktuális európai turnéjának vendégeként....
Június végén jelent meg a Sodom új nagylemeze, a The Arsonist, amely négy évvel követi a sorban a legutóbbi Genesis XIX anyagot. A zenekartól ennek ellenére nem érdemes különösebb élő aktivitásokra számítani a közeljövőben: Tom Angelripper egyelőre inkább otthon szeretne maradni koncertezés helyett. A banda alapítójával és főnökével beszélgettünk a múltró...
Hosszú ideje, egészen pontosan a 2021-es Parabellum lemez óta nem lehetett hallani Yngwie Malmsteen felől, a Floridában élő svéd gitárhős azonban most megtörte a csendet: a neoklasszikus gitározás műfajteremtő egyénisége egy minden eddiginél nagyobb szabású koncertlemez kiadásával ünnepli meg négy évtizedes karrierjét, ami nemrég kerül a boltok polcaira....
A zenekar egyik meghatározó motorja, a billentyűs Tore „Ylwizaker″ Ylvisaker tavaly augusztusi halála óta az Ulver tűnékenyebb, megfoghatatlanabb, mint valaha. Ennek folyományaként a Liminal Animals címre keresztelt új albumukkal nemhogy turnézni nem indultak, de még a promóciós interjúktól is elzárkóztak. A komfortos némaságban leledző csapat esetében a...
Allie X neve itthon talán még nem cseng ismerősen, pedig a kanadai énekes-dalszerző új lemezével egyszerre szólítja meg a retro hangzások kedvelőit és a szélsőségesebb érzelmekre rezonáló fiatalokat. Karakteres vizuális világával pedig akár azokat is behúzhatja, akik a zenét inkább háttérelemként élik meg, és nem elsődleges eszközként. Allie X a Girl With...
Tavaly decemberben jelent meg a Stonedirt negyedik albuma, a kiválóan sikerült Steel Is The Way. A zenekar június 25-én az Exodus előtt játszik, ami jó apropónak tűnt, hogy megkérdezzük a banda háromnegyedét, Tarjányi Endre énekest, Kemencei Balázs gitárost és Kamarás Szilárd basszusgitárost, mi újság a zenekar háza táján. Aztán a beszélgetés egészen megd...
Idén harmincöt éves a Metal Lady, mint énekesnő, mint zenekar, mint jelenség. Mert kétségkívül mondhatjuk, hogy Bíró Ica igazi jelenség volt a honi rockzenében, amikor Metal Ladyként berobbant a köztudatba. Sokak számára ráadásul látszólag a semmiből, egy teljesen más, a zenei színtér szempontjából maximálisan civil világból. De hogyan is indult ez az egé...
Hét évvel a legutóbbi sorlemez után, május 9-én megjelent a Wall Of Sleep új, The Kingdom címet viselő albuma. A zenekar minden eddigi munkájánál változatosabb, sokszínűbb anyag egyszerre jelent tisztelgést az olyan korai nagy elődök felé, mint a Black Sabbath vagy a Trouble, azonban a dalok ezúttal a bandától rendhagyó módon maibb, modernebb hangzással s...
Kevés zenekar hagyott maga után olyan maradandó örökséget a '80-as évek Los Angeles-i színteréről, mint a Dokken. A két főembert, az egymással szüntelenül hadakozó Don Dokken énekest, George Lynch gitárost, illetve Mick Brown dobost a háttérből mindvégig multihangszeres jolly jokerként támogató basszusgitáros, a billentyűs hangszereken, akusztikus gitáron...
Metalcore, deathcore, djent, progresszív metál – mindez egyben a Born Of Osiris, akik néhány korai névváltoztatáson és a szokásos útkereső időszak után, jó néhány éve törik maguknak az utat a szövevényesebb metálzenék útvesztőjében. A zenekar mozgatórugóját, egyik fő dalszerzőjét és dobosát, Cameron Loschot kerestük meg kérdéseinkkel a közelgő budapesti k...
Karrierjének első három évtizedét zárja mostanában Kenny Wayne Shepherd, az amerikai bluesfenomén, aki tavalyi, Dirt On My Diamonds Vol. 2 című tizenegyedik stúdióalbumával vont mérleget. Az amerikai délvidékről elindult, majd a fősodorba üstökösként berobbant gitáros-énekes az 1995-ös Ledbetter Heights debütálással és az 1997-es Trouble Is... lemezzel ne...
Tavaly év végén újabb forró hangulatú bulit adott a Barba Negra deszkáin a The Dead Daisies legénysége. A Doug Aldrich gitáros sajnálatos rákos megbetegedése miatt a Winger ászával, Reb Beachcsel felálló amerikai szupercsapat az ősszel kiadott Light 'Em Up album lemezbemutató turnéjának keretében érkezett hazánkba, és a visszatért John Corabi énekes vezet...
Február 7-én jelent meg a Dream Theater új nagylemeze, a Parasomnia. Az album több szempontból is fontos mérföldkő a New York-i progresszív metálosok karrierjében: egyfelől ez az első sorlemezük a negyvenéves jubileum után, a másik oldalról pedig több mint másfél évtized óta ezen dobol először ismét Mike Portnoy. Az ősszel Magyarországon is újból fellépet...
Februárban Budapestet is érintette a Queensryche speciális nosztalgiaturnéja. A seattle-i zenekar első albumának, az 1984-es The Warningnak állított emléket a koncerteken. Eddie Jackson basszusgitárossal volt szerencsénk leülni egy alapos beszélgetésre a fellépés délutánján, aki ma már Michael Wilton gitáros mellett egyedüliként képviseli a csapatban az a...
Még nincs regisztrációd?
Regisztrálj most!