Csodás teszt
elképesztően jó cikkeket írunk majd ide
A júliusi Rockmaraton keretében végre Magyarországon is bemutatkozott élőben a '80-as évek egyik underground amerikai thrash/crossover-kultzenekara, a New Yorkból elszármazott Nuclear Assault. Az Anthrax eredeti basszusgitárosa, Dan Lilker által alapított csapat olyan klasszikus lemezeket tett le annak idején az asztalra, mint az 1988-as Survive, az 1989-...
Utoljára 2007-ben lépett fel élőben a '90-es évek egyik vezető hazai extrém metal-csapata, a Strong Deformity, ám a zenekar nemrég visszatért, és megújult felállásban, május 2-án mutatkozott be a budapesti Gozsdu Manóban, méghozzá zsúfolt teltház előtt. A felállás némiképp átalakult: Fekete „Hair" Károly énekes, Tibby K. basszusgitáros és Bertalan Balázs...
Egy Vulcan Death Grip című EP-vel debütált nemrég a Green Machine nevű Kyuss-tribute romjain szerveződött Hot Beaver zenekar, és az anyag olyannyira meggyőzőre sikeredett, hogy a Horváth „Sexy" Gábor basszer és ifjabb Kocsándi Miklós gitáros által vezetett négyesfogat június 28-án máris a Wackenbe jutásért méretteti meg magát a Barba Negra Trackben, a nem...
A Paradise Lost karrierjében akadtak kisebb-nagyobb hullámvölgyek: a brit gót/dark/doom metalosok a '90-es évek végén roppant magasról zuhantak igen mélyre, de az elmúlt tíz évben fokozatosan összeszedték magukat, és számos régi rajongót sikerült visszaédesgetniük az ismét metalosabb irányba kanyarodó, erős dalokkal teli albumokkal. Szerencsére ezt a jó s...
Marco Minnemant többen a mai napig is arról azonosítják be, hogy Mike Portnoy kilépése után az egyik legfőbb jelölt volt a Dream Theaternél, pedig a 45 éves zenészt a legtehetségesebb, leginnovatívabb dobosok között tartják számon a szakmában. Oktatókönyvei és videói miatt számos díjat nyert, de sajátos összeállítású dobfelszerelései és egyedülálló stílus...
Június 7-én Budapesten koncertezik az ex-panterás Vinnie Paul és a Mudvayne frontembere, Chad Gray által vezetett Hellyeah. Ugyan Tom Maxwell gitáros lábtörése miatt a banda négyesben áll majd ki a színpadra a Barba Negrában, az intenzitással bizonyára így sem lesz gond, nekünk pedig alkalmunk nyílt egy rövid, előzetes villáminterjú keretében elküldeni né...
Néhány évnyi kihagyást követően tért vissza a színtérre az évtized elején a metal világának egyik legeredetibb formációja, a norvég Arcturus. A zenekar idén tavasszal, tíz év után új nagylemezzel is jelentkezett, és az Arcturian iránt most sem lehet közömbös senki: Steinar „Sverd" Johnsen billentyűs, Jan Axel „Hellhammer" Blomberg dobos, Knut Magne Valle...
Bíró Icával még tavaly nyáron, a Pokolgép jubileumi koncertjén futottam össze, és azóta motoszkált a fejemben a gondolat, hogy jó lenne kikérdezni a régi idők eseményeiről, mivel bár még manapság is elég sokat szerepel a médiában, zenei karrierjéről vajmi kevés szó esik. Az egykori Metal Ladyvel végül budai otthonában ültünk le, és a másfél órás beszélget...
Budapessimism címmel jelent meg tavaly év végén a budapesti Sunwharf bemutatkozó EP-je. A zenekar eredetileg 2012-ben alakult még Wedge-ként, de csak 2014 októberétől működik a jelenlegi néven. Talán a legérdekesebb tény velük kapcsolatban, hogy az énekesi pozíciót 2014 januárjától Rieckmann Tadeusz, a Dalriada dobosa tölti be, aki mellett Szabó Tamás git...
Április 17-én a Nevergreennel közösen, a Salvus és a Sunset vendégeskedése mellett ad koncertet a budapesti Barba Negrában a soproni Moby Dick. A soproni thrasherek tavaly jelentették meg új lemezüket Földi pokol címmel, jelenleg ennek bemutatása folyik a koncerteken. Schmiedl Tamás énekes/gitárosnak tettünk fel pár kérdést villáminterjú-jelleggel.
Márciusban végre Magyarországon is fellépett a '80-as évek végének egyik kultikus power/thrash-zenekara, a seattle-i Sanctuary, akik annak idején már eljutottak egyszer Budapestre az Into The Mirror Black album turnéján, csak éppen a helyi szervezés hiányosságai miatt a koncertjük már elmaradt... Lenny Rutledge gitáros tavaly Warrel Dane énekessel együtt...
Jakab Zoltán, Czetvitz Norbert, Nagy Gábor, Kósa Dániel, Kocsis Máté – a hazai underground ismert figuráiról van szó, akik pár évvel ezelőtt kezdtek el közösen zenélni Ghostchant néven, de teljes elánnal mégis csak tavaly év elején léptek a nyilvánosság színe elé egy Slaves című EP-vel. Ezt azóta már követte egy split kiadvány is a Wasted Struggle-lel, me...
Tavaly meglehetősen keveset mozgott Magyarország vezető punk'n'roll-csapata, a The Joystix, ennek azonban oka volt: Szőke Gábor, azaz Szöszö és társai végre nekiálltak elkészíteni legutóbbi nagylemezük, a 2009-es And Joystix For All folytatását. A Punchline címet kapott album már kapható, és mindenképpen a zenekar eddigi legkerekebb, legérettebb munkájána...
Bobby „Blitz" Ellsworth a metalszíntér elpusztíthatatlan és ikonikus figurái közé tartozik. Az Overkill frontembere több mint három évtizede nyomul megállíthatatlanul a színpadon, és amint azt nemrég Budapesten is ismét megtapasztalhattuk, hiába lesz májusban már 56 éves, dinamizmusából, energiájából mit sem veszített az évek során. Akárcsak legutóbbi, né...
Pont egy éve jelent meg a Grand Mexican Warlock Hell Sweet Hell című nagylemeze, amit mi is elég alaposan megdicsértünk itt akkoriban. A zenekar elég sokat mozgott az album kapcsán, ám a közelmúltban akadtak náluk változások, így a március 14-ei budapesti fellépésük után kicsit eltűnnek, hogy rendezzék soraikat. Szabó László gitárossal beszélgettünk a csa...
Március 13-án, a budapesti Dürer Kertben mutatja be új, Essence Of Change című nagylemezét a Special Providence. A magyar instrumentális jazzmetalosok friss albuma nálunk a koncert napján, Európa többi országában, továbbá az Egyesült Államokban és Japánban pedig március 30-án jelenik meg, méghozzá a világ egyik vezető progresszív kiadója, az angol Giant E...
Abstract Ritual címmel jelent meg a napokban a budapesti Omega Diatribe új minialbuma, amelynek egyik fő érdekessége, hogy a 2013-as, Iapetus című bemutatkozó lemez után távozott Metzger Dávid helyett az amerikai színtér egyik legkeresettebb session-ütőse, Kevin Talley (Daath, Chimaira, Misery Index, Six Feet Under satöbbi) dobolta fel. A zenekar felállás...
Az író Cornelius von Jakhelln és a Borknagarban is érdekelt, de a civil életben TV-producerként dolgozó Lars Are Nedland különc csapata, a Solefald kettős frontot nyitott friss projektje, a Kosmopolis keretén belül. Igyekezetük a tavalyi évben egy vegyes fogadtatású, folkos hatásokban dúskáló EP-t, idén viszont egy döbbenetesen erős, komplett albumot ered...
Forgotten Tapes címmel jelent meg február 9-én a magyar Slogan zenekar 1988 és 1994 között, kizárólag kazettán napvilágot látott kiadványainak hanganyagát archiváló antológia, számos bónuszfelvétellel, három CD-n, az Edge Records gondozásában. De a zenéjükkel, szövegeikkel, föllépéseikkel, szellemiségükkel még ma, húsz évvel később is a mindenkori magyar...
Négy év után jelent meg nemrég a Salvus új, Lélektartó című nagylemeze, a legutóbbi Önharckép folytatása. A zenekar február 21-én, a Showbarlangban élőben is bemutatja az új dalokat a Mytra társaságában, mi pedig addig is Pötörke Zoltán énekes/basszusgitárossal és Erdélyi Péter gitárossal tekintettük át a Salvus körüli aktualitásokat.
Tavaly év végén jelent meg a Leander Rising második nagylemeze, az Öngyötrő, ám a zenekarról az utóbbi hetekben elsősorban mégis inkább A Dal című eurovíziós vetélkedő miatt lehetett hallani. A csapat a Lőjetek fel című számmal indult a köztévé dalversenyében, ahonnan végül távozniuk kellett az elődöntő után, ám még nincs minden veszve, hiszen a héten fol...
Ahhoz képest, hogy néhány évvel ezelőtt még búcsúlemezről és búcsúturnéról volt szó, elég rendesen felpörgette a motort minden idők legnagyobb német rockzenekara, a Scorpions. A három klasszikus arc, Klaus Meine, Rudolf Schenker és Matthias Jabs, illetve később igazolt ritmusszekciójuk, James Kottak és Paweł Mąciwoda a szüntelen turnézás közepette február...
Tízéves lemezínség után tért vissza tavaly a színre a kanadai The Tea Party. A The Ocean At The End album mindent tartalmaz, amit a progos, bluesos, keleties ízekkel átszőtt, igényes rockzenét játszó csapat hívei csak elvárhatnak, és bátran ajánljuk mindenkinek, aki szereti a nem nyilvánvaló, tartalmas és mély muzsikákat – ezt már csak azért is hangsúlyoz...
Dan Swanö az európai metalszíntér egyik underground kultfigurája, aki számos különböző műfajban alkotott maradandót multihangszeres zeneszerzőként és énekesként, illetve stúdiós szakemberként is. Saját csapatai közül a mai napig a progresszív death metal egyik úttörője, a néhai Edge Of Sanity számít a legismertebbnek, a második helyen azonban bizonyosan a...
December 27-én, szokás szerint hazai pályán, a debreceni Főnix Csarnokban zárja az idei jubileumi évet a Tankcsapda. A koncert pontot tesz majd az idei évet meghatározó negyedszázados jubileumi megemlékezések sorára, és februárban már az új album, az Urai vagyunk a helyzetnek turnéja kezdődik majd meg szerte az országban. Lukács László énekes/basszusgitár...
Falling Home címmel jelent meg a Pain Of Salvation új albuma, amely persze nem feltétlenül új, a szó klasszikus értelmében véve legalábbis biztosan nem: Daniel Gildenlöw és társai ezúttal saját magukat dolgozták fel, méghozzá speciális formában. A zenekar egyébként is nehezen behatárolható stílusú dalai tényleg minden esetben új arcukat mutatják meg ezen...
Vörös András énekes, Szentpéteri Zsolt gitáros, Mahboubi Salim basszusgitáros és Szűcs Péter dobos – ismerős nevek? Bizonyára igen, viszont ez a zenekar nem az a zenekar – a Superbutt egykori legismertebb felállása friss formában született újjá, és immáron magyar nyelven, Ørdøg néven adta ki Tíz fekete dal című első nagylemezét november első napjaiban. De...
Még nincs regisztrációd?
Regisztrálj most!