Valamiért kevésbé figyeltem erre az eseményre, noha el volt mentve a naptárban, de igazából csak érkezéskor döbbentem rá, hogy valójában ezer éve nem láttam Rippert. Aztán beugrott, hogy a FEZEN-en kétszer is…
„Teljesen élőben vettük fel a lemezt a stúdióban, és később sem kozmetikáztunk a rögzített anyagon”
2020.10.04.Shock!
Letter To You címmel, október 23-án új lemezzel jelentkezik Bruce Springsteen és az E Street Band. A Ghosts című dal máris meghallgatható.
A Columbia kiadónál jön ki a hónap második felében Bruce Springsteen új nagylemeze. A Letter To You már az énekes huszadik nagylemeze, amelyet saját stúdiójában vettek fel New Jersey-ben. „A Letter To You egy érzelmekkel teli lemez lett", nyilatkozta Springsteen. „Szeretem a hangzását, hiszen teljesen élőben vettük fel az egészet a stúdióban, és később sem kozmetikáztunk a rögzített anyagon. Ilyesmit eddig még soha nem csináltunk. Öt nap alatt vettük fel az egész lemezt, és életem egyik legnagyobb élménye volt." A lemez kilenc új dalt, illetve három korábbi, az 1970-es években írt, de eddig ki nem adott szerzeményt rejt. Springsteenhez a lemezfelvételekhez a teljes E Street Band csatlakozott, Roy Bittan, Nils Lofgren, Patti Scialfa, Garry Tallent, Stevie Van Zandt, Max Weinberg, Charlie Giordano és Jake Clemons egyaránt hallható a dalokban. A Letter To You producere Ron Aniello és Bruce Springsteen, a keverésért a legendás Bob Ludwig felelt.
A dallista az alábbi:
01. One Minute You're Here 02. Letter to You 03. Burnin' Train 04. Janey Needs a Shooter 05. Last Man Standing 06. The Power of Prayer 07. House of a Thousand Guitars 08. Rainmaker 09. If I Was the Priest 10. Ghosts 11. Song for Orphans 12. I'll See You in My Dreams
A címadó dal már ismert, most a Ghosts is meghallgatható. Springsteen legutóbbi sorlemeze, a Western Stars tavaly jelent meg.
Az aréna rock egyik legjobb része volt, hogy a nagyobb bandák megengedhették maguknak, hogy kibéreljenek nagyobb csarnokokat, stadionokat és ott rögzitsék a lemezeiket. Ezért szólnak annyira jól a régiek. Nekem ez hiányzik leginkább a mai zenéből... az analogitás
És az élő hangzás. A legtöbb rock zene ma annyiban különbözik a technótól, hogy gitár jellegű hang van benne. Szóval egyetértek.

Hozzászólások