1128watkAz egész rockvilágot sokkolta Ian Watkins beismerő vallomása a pedofil bűncselekményekről az ellene felhozott vádpontokban. A Lostprophets volt frontemberének egyik exbarátnője ugyanakkor azt állítja: ő már 2008-ban megkereste a rendőrséget azzal, hogy Watkins veszélyt jelent a gyerekekre.

„Ian szeretetteli, őt becsben tartó, bátorító és róla gondoskodó környezetben nőtt fel", mondta a Daily Mailnek Watkins nevelőapja, az egyébként lelkészként tevékenykedő John Davies. „Legjobb tudásunk szerint neveltük. Normális, boldog srác volt, aki szerető családban nőtt fel, és egy szemmel sem volt több problémája, mint bárki másnak. Összetört minket, amikor felolvasták a bíróságon a vádakat, és arra gondoltunk: itt valami hiba lehet, kell, hogy legyen valami oka ennek az egésznek, ez egyszerűen nem lehet igaz... Teljesen magunkba roskadva, sokkolva mentünk haza a bíróságról."

Mindeközben Watkins egyik korábbi barátnője, az egykor call-girlként is dolgozó Joanne Majic azt mondta a Daily Mirrornak: ő már 2008-ban megkereste a rendőrséget, miután az énekes beszámolt neki beteges szexuális fantáziáiról. „Minden megváltozott, amikor bevallotta nekem, hogy gyerekekkel akar szexelni", mondta a nő, aki 2006-tól kisebb-nagyobb megszakításokkal kapcsolatban volt az énekessel. „Egyenesen a Dél-Walesi Rendőrségre mentem, és panaszt tettem, de nem foglalkoztak ezzel, és azt mondták, bizonyítékokkal kell alátámasztanom, amit mondok. Figyelmeztettem őket, hogy ez az ember veszélyt jelent a gyerekekre, de szerintem azt gondolták, csak bajba akarom keverni. El sem akartam hinni, mennyire közömbösen viselkedtek a rendőrök, teljesen olyan volt, mintha az ő pártjára álltak volna, engem pedig megvetően elhessegettek. Megmondtam Iannek, hogy feljelentettem, és veszekedtünk is ezen, de nagyon pimasz és magabiztos volt. Nem gondolta, hogy a rendőrség hozzányúlna, és igaza is volt."

1127watkinsWatkins beismerő vallomása sokkolta George Davisont, a Lostprophets 2001 és 2008 közötti turnémenedzserét is, aki azóta is kapcsolatban állt a zenekar tagjaival. „Azt hiszed, ismersz valakit, aztán kiderül, hogy nem", írta a Facebookon Davison. „2001-től 2012-ig egy nagyszerű csapat tagjaként megbízol egy emberben, majd elérkezik a nap, amikor megismered ennek az embernek az igazi természetét is. Egyszerű azt mondani, hogy próbáljam meg elfeledni azt a tizenkét évet, amióta ismertem Iant, de ez nem fog menni sem nekem, sem a többieknek, akik azt hitték, hogy ismerik őt. Hosszú időn át egy légtérben éltünk, és SOHA nem gondoltam volna, hogy ilyesmik történhetnek. Együtt lovagoltuk meg a siker hullámait: mindannyian lentről érkeztünk, majd együtt körberepültük az egész világot. Együtt tapasztaltuk meg, milyen először eljutni egzotikus helyekre, milyen találkozni a rock'n'roll hőseinkkel, milyen szakadatlanul turnézni, együtt voltunk tanúi házasságkötéseknek, születéseknek, haláleseteknek. Sokak számára ideiglenes, illékony élmények ezek, ha egyik csapattól ugrál a másikig, számomra viszont nem ilyenek voltak, a Lostprophetsszel legalábbis soha. Sosem fogom elfelejteni, micsoda időket töltöttem ezzel a csapattal: jó időket, rossz időket, és most elérkeztek a csúf idők is. Az a rettenetes igazság, amellyel Ian most mindnyájunkat porig sújtott: a családját, a zenésztársait, a barátait és a rajongóit szerte a világon. Dühös, döbbent és végtelenül haragos vagyok rá azért, amit tett. Iszonyatosan sajnálom az áldozatait, a gyerekeket, akiket molesztált. Csakis reménykedni tudok benne, hogy ezek a gyerekek képesek lesznek túlnőni mindazon a szörnyűségen, amit velük tett, elhomályosítva ezáltal a jövőjüket is. Sosem próbálnám meg mentegetni: hiszem, hogy ő hozta meg a döntéseit, és most meg is fog fizetni értük. Nem is sajnálom sem őt, sem a két társát. Mind részesei voltak annak, hogy megtörténhettek ezek a borzalmas dolgok. Nem érdekel, mennyi drogot szedtél be, egyszerűen nem létezik mentség már arra sem, ha valaki egyáltalán tervezgetni kezd olyasmit, amit ők meg is tettek azokkal a gyerekekkel. Beteg emberekről van szó, akiknek segítségre van szükségük."

„Hiszek a megbocsátásban és az emberi jóságban, de ebben az egész helyzetben semmi jót nem találni azt leszámítva, hogy elfogták őket, és emiatt már nem tudják tovább bántalmazni azokat a gyerekeket", írja a volt turnémenedzser. „Megbocsátani pedig nagyon nehéz, akár személyesen ismeri őket az ember, akár csak először olvas erről az egészről. Hogyan is bocsáthatnál meg valakinek, aki a legártatlanabbak sérelmére ilyen bűnöket követ el? És lélekben természetesen a családjával és a zenésztársaival vagyok, hiszen Ian árulása az ő jövőjüket is örökre beszennyezte. A rajongók pedig továbblépnek: leszedik a posztereket, kidobják a Lostprophets lemezeiket, és a következő rockzenei megmentőhöz fordulnak. A családját és a zenekarát viszont örökre elkísérik majd a történtek. Hogy el ne felejtsük, ezek az emberek mind egy büszke tartású, szerető helyről érkeztek, és örökre együtt kell majd élniük a szégyennel, egészen amíg meg nem halnak. De én magam nem vagyok hajlandó elfeledkezni azokról a nagyszerű emberekről, időkről és tapasztalatokról, akikkel és amelyekkel a Lostprophets révén ismerkedtem meg. Ők és a családjaik is befogadtak maguk közé, hogy segítsek nekik megvalósítani az álmaikat, ami az volt, hogy rocksztárok legyenek. És el is érték ezt, miközben oly sok más embernek mindez nem sikerült. Ez valami olyasmi, amit soha nem lehet tőlük elvenni. Tény: a zenekarnak vége, az élet pedig megy tovább. Mindenki tovább fog lépni, aki csak valaha is ismerte Iant, de ma még nagyon nehéz szívvel. Örökre emlékezni fogok mindarra, ami történt. Ki gondolta volna, hogy egyszer így fog véget érni, bassza meg?"

A Lostprophets egykori tagjai egyelőre még nem nyilatkoztak az ügyben, de vélhetően ez is záros határidőn belül megtörténik.