Valamiért kevésbé figyeltem erre az eseményre, noha el volt mentve a naptárban, de igazából csak érkezéskor döbbentem rá, hogy valójában ezer éve nem láttam Rippert. Aztán beugrott, hogy a FEZEN-en kétszer is…
„Az volt a cél, hogy visszaadjuk egy élő fellépés zajosságát, és megmártózzunk a káoszban”
2017.10.15.Shock!
New Wave címmel jelenik meg még október 27-én a Powerman 5000 új nagylemeze, amelyről most még egy dalt mutattak be. A csapat legutóbb három évvel ezelőtt adott ki friss albumot.
A 2014-es budapesti Aerodrome Fesztiválon is fellépett 2014-ben a Powerman 5000, akik akkor az aktuális Builders Of The Future albumot népszerűsítették. A Rob Zombie öccse, Spider One által vezetett csapat most a Pavement kiadóhoz szerződött, és itt jön ki következő nagylemezük, a New Wave, méghozzá október végén. „Ezúttal kicsit mocskosabbra vettük a figurát", mondja a dalokról a frontember. „Jobban összerántottuk a dolgokat, mint az utóbbi pár lemezen. Az egyik célunk az volt, hogy visszaadjuk egy élő fellépés zajosságát, és megmártózzunk a káoszban. Ami pedig a címet illeti, hogy new wave lennénk-e? Nos, mindig is úgy éreztem: több közünk van a Devóhoz, mint Dióhoz..."
Az albumra az alábbi szerzemények kerülnek fel:
01. Footsteps And Voices 02. Hostage 03. Sid Vicious In A Dress 04. David Fucking Bowie 05. Cult Leader 06. No White Flags 07. Thank God 08. Die On Your Feet 09. Get A Life 10. Run For Your Life
A lemez már a tizenegyedik lesz a sorban a csapattól, és az első kislemez, a Sid Vicious In A Dress után máris meghallgatható róla a Cult Leader című dal. Spiderrel a legutóbbi lemez és a magyar fellépés kapcsán készített interjúnkat itt olvashatod.
Szóljon hozzá!