DVD kritika

Mark Boals mint Malmsteen-pacsirta vált ismertté a szélesebb metal közönség számára és megítélésem szerint hangjával nagyban hozzájárult a Maestro '86-os Trilogy korongjának klasszikussá válásához. Utána nagyon hosszú időre eltűnt szem elől, leginkább a ferde szemek kísérhették figyelemmel köztes ténykedését, amelyből jómagam egyedül egy '98-as, zseniális hard rock korongot tudtam felkutatni (ennek külön érdekessége, hogy bizonyos Doug Aldrich gitározott rajta - álnéven!).

Néhány hónappal ezelőtt jött ki a Replika élő kiadványa, a cd-t és dvd-t egyaránt tartalmazó Igazi kép, amit a zenekar tíz éves évfordulójára időzítettek a fiúk és a jubileumi turné két állomásán került rögzítésre. Nevezetesen a dvd-n látható koncert a debreceni Lovardában került megrendezésre, míg az audio verzió ezen buli, valamint a wigwamos koncert nótáit tartalmazza vegyesen.

A tavaly novemberi Rage koncert beszámolójában már említettem volt, hogy ezt a dupla CD-s, dupla DVD összeállítást vitték az emberek, mint a cukrot. Nem véletlenül: ez az anyag etalon lesz a jövőre nézve. Mindig haragszom azokra a bandákra és kiadókra, akik felpakolnak valami koncertfelvételt a DVD-re, aztán már megy is a boltokba méregdrágán, mert "a hülye rajongók úgyis megveszik". Na, ezzel szemben a Rage alaposan kihasználta a lehetőségeket, igaz, húszéves jubileumot ők sem minden nap ünnepelnek.

A tavalyi Operation: Mindcrime II a várakozásoknak megfelelően teljesen vegyes reakciókat váltott ki a közönségből, de így másfél év távlatából is úgy gondolom, hogy jobb folytatást aligha csinálhattak volna Geoff Tate-ék a metal műfaj egyik egyetemes csúcsalkotásához. A '88-as és a '06-os lemezt persze nem lehet egy lapon emlegetni, de én a mai napig elégedett vagyok a második résszel és nem változott róla a véleményem a tavalyi kritika megírása óta sem, így aztán teljesen pozitív és fogadókész állapotban ültem le a most kijött dupla DVD elé is.

Nem vitás, hogy Paul Stanley első szóló-DVD-je abszolút hiánypótló kiadvány. A KISS legendás énekes/gitárosa egyfelől sosem kényeztette el túlságosan önálló megnyilvánulásokkal a népes tábort, másrészt még ha nem is kizárólag kuriózumokból áll a One Live Kiss, azért akad rajta néhány olyan dal, amiket az anyazenekar – vélhetően a jó Gene Simmonsnak köszönhetően – soha nem játszik élőben.

Etalon! Nagyjából így lehetne tömören és velősen jellemezni ezt az egyszerre cd és dvd kiadványt, mely a Moby Dick 25 éves pályafutásának minden igényt kielégítő, rendkívül színvonalasan összeállított summázata.

A tavalyi Zöld Pardonos Paradise Lost koncert mondhatni hagyott bennünk egy kevés kívánnivalót, főleg, mert a zsebkendőnyi színpadot valahogy nem igazán rájuk szabták. Akinek kevés (rövid, stb.) volt az a koncert, vigasztalódhat ezzel a DVD-vel, melyet 2007-ben rögzítettek, a londoni Koko nevű helyen – szép nagy helyen, sok (bár azért nem túl változatos) fénnyel.

Mivel lassan már tényleg nyakunkon az új Nevermore lemez, aminél épphogy picit gyorsabban csak Luca széke, illetve ez a kritika készült el, épp ideje megemlékezni a csapat 2008-as DVD-jéről, amit még 2006-ban rögzítettek Németországban (és ugye abszolút nem meglepő módon az első felvétel időpontja szépe el is maradt), ráadásul az első változat nem sikerült túl jól, ezért újra kellett vágni az egészet, de ezen viszontagságok után csak megjelent a The Year Of The Voyager.

Ez még nem a friss videoanyag, hanem egy előző darab. Na igen. Amikor az ember olvas ezt-azt, elhiszi vagy sem, elképzelni meg úgysem tudja igazán. Aztán jön a video (jelen esetben ez még nem a legfrissebb), és döbbenten nézi, hogy tényleg igaz, amit az újságok írtak. Valahogy így vagyok a Marilyn Mansonnal is. Ez a cirka 60 perc olyan döbbenetet varázsolt az arcomra, hogy elég nehezen tértem magamhoz utána.

Sokszor és sok helyen leírtuk már, miért és mennyire király volt a Mood, ezért most nem is ismételném a korábbiakat. Akit érdekel, üsse föl nyugodtan bármelyik cikket az archívumban... Koncentráljunk tehát csak a szóban forgó dvd-re, mely sok más érdekesség mellett az évek óta feloszlott zenekar wigwamos búcsúbuliját tartalmazza, némelyest sufnituningosan.

A lengyel Metal Mind Productions rögzítette a 2005 márciusában, Katowice-ben megrendezett Metal Mania fesztivált, illetve abból ad nem kevés ízelítőt e korongon. A hatalmas színpadon, láthatóan profi kamerákkal (ja, hogy hát a lengyeleknek van ekkora helyük, illetve el is mennek a rajongók a koncertekre) felvett kiadvány dvd részén 11 zenekart tekinthetünk meg.

Igazán nincs ok panaszra a manapság megjelenő Megadeth koncertanyagok mennyiségével kapcsolatban. Ez a DVD már idén tavasszal kijött, CD-verziója azonban csak mostanában került a boltokba, így abszolút aktuális róla szót ejteni még akkor is, ha azóta beszerezhetővé vált egy frissebb képanyag is.

A Linkin Parkról aztán tényleg minden lehetséges bőrt lehúznak a Warnernél, és a csapat népszerűségére jellemző, hogy még a zeneipar összeomlás-közeli állapota ellenére is megéri állandóan remixlemezekkel, koncertalbumokkal meg ki tudja, mikkel bombázni a közönséget. Így természetesen az lett volna meglepő, ha a 2007-es – egyébként rendkívül harmatos – Minutes To Midnight anyagot nem követi valami extra kiadvány.

Lana Lane és zenekara mindig is hű volt Japánhoz, ahol már az 1995-ös debütalbum, a Love Is An Illusion idején sztárokká váltak: még mielőtt Európa is megismerte volna a különleges hangú énekesnő nevét és AOR hatásokkal tűzdelt, csodálatos prog-szimfo rock/metal muzsikáját, a japánoknál már egy koncertlemezen is túl voltak – nem véletlen tehát, hogy soron következő koncertanyaguk címe Return To Japan lett 2004-ben.

Tilo Wolff mester idejét érezte annak, hogy a munkássága során létrehozott klipeket gyűjteményes formában, szépen kivitelezett papírdobozba suvasztva tegye közkinccsé. A rövidfilmecskék a Lacrimosa csaknem valamennyi albumáról felvonultatnak előttünk némi ízelítőt – kivéve a korai Angst, illetve Einsamkeit lemezeket.

Talán leginkább becsben tartott, s egyben legféltettebb takt kazettáim egyike a Kreator Live in East Berlin címmel megjelent félhivatalos koncertje, melyet anno még a Petőfi Csarnok bolhapiacán, tizenévesként sikerült zsákmányolnom. Sokáig a Kreator diszkográfia sem tüntette fel ezt az anyagot, ám mikor pár éve Millével interjúztam, megtudtam, hogy hivatalos cuccról van szó. Sőt, az öreg kicsit el is filózott akkor azon, hogy talán ki kéne adni. S lőn!

Gene Simmons-ról egy dolgot biztosan tudunk (azon kívül persze, hogy milyen sármos): kegyetlen, gátlástalan, ugyanakkor zseniális üzletember, aki évtizedek óta hihetetlenül profi módon irányítja a Kiss gépezetét. Ha kizárólag a profitot nézzük a zenekarral kapcsolatos üzleti húzásaiban, mindenképpen el kell ismernünk kompetenciáját.

Az elmúlt időszak legfontosabb metal történése kétségkívül az, hogy Rob Halford visszatért a Judas Priest kötelékébe. Ennek első eredménye ezen dvd kiadása. A szóban forgó korong tulajdonképpen felfogható egyfajta gyűjteményes kiadványnak is. Nem csak a klasszikus Priest... Live! koncertet kapjuk meg, de itt van még az összes Halforddal készült videoklip is, valamint korai szösszenetek a BBC archívumából. Egyszóval elég teljes képet fest az anyag a Priest életműről, a Painkillerig bezárólag.

Szétválasztom a tartalmat, valamint a hozzá társuló dolgokat, különben menthetetlenül csapongóvá válok és még lepkehálóval sem tudom összefogdosni a gondolataimat. Nos, lássuk tehát a DVD hanganyagát. A Priest egyetlen koncertet rögzített számunkra. Mivel már ősidők óta nyomásuk van a kelettel kapcsolatban (ld. Unleashed in the East), ezúttal is egy Japánban tartott koncertjüket tették közkinccsé. A helyszín Tokió, a híres Budokan.

Sokáig vártak az illetékesek az egyik legklasszikusabb metal koncertvideo hivatalos DVD-változatával, de ez az az eset, amikor tényleg megérte a hosszas kiéheztetés. Az Iron Maiden mindig is híres volt alaposságáról, amiben persze vastagon ott vannak a jéghideg üzleti szempontok is, de a végeredmény igényessége soha nem hagy maga után kívánnivalót, és ez a lényeg.

Aki a rockszempontból sötét '90-es években is velük tartott, pontosan tisztában van azzal, mitől tudott ismét úgymond menővé, trendivé válni az utóbbi években az Iron Maiden. No persze nem mintha annyira elemükben lettek volna Bruce Dickinson nélkül, de az efféle kitartás azért mindig meghozza a maga eredményét...

Lehet vitatkozni azon, hogy Rob Halford aprópénzre váltja-e hírnevét az eddig kiadott és a közeljövőre betervezett seregnyi Halford és Fight kiadvánnyal, de a lényeg elsősorban a végeredmény, márpedig az eddigi cuccokba nem nagyon lehetett belekötni, megvenni / letölteni pedig ugyebár semmit sem kötelező. Amolyan tipikus rajongóknak való dolgok ezek az átlagnál mindenképpen több érdekességgel és speciális bónusszal.

A 2003-as G3 turné összeállítása jó húzás volt, igazi csemege a hathúros hangszer szerelmeseinek, hiszen a két stabil résztvevő (Joe Satriani és egykori tanítványa, Steve Vai) mellett a 80-as évek villámkezű mestere, a mára igencsak termetes Yngwie Malmsteen volt a harmadik fellépő - mondhatni a habcsók a tortán. A koncertsorozat denveri állomásán felvett anyag - bár semmi hűde-extrát nem tartalmaz - a modern rock-gitározás szentháromságát vonultatja fel.

A „Rock Hangja", avagy a Legfeketébb Hangú Fehér Énekes már hazánkat is megtisztelte jó párszor élő előadásaival, de ez a koncert, amelyet még 2006-ban, Sydneyben rögzítettek, még a rutinos Hughes-koncertaddiktok számára is kötelező és különleges.

Az annak idején a rendszerváltás éveinek talán legtökéletesebb soundtrackjét legyártó F.O. System úgy alakult újjá, ahogy azt a nagykönyvben megírták: a magyar dark rock vezérhajója nem csinált új albumot, ami eleve rizikós vállalkozás lett volna, nem aprózták el magukat olcsó haknikkal, nem akartak mindenáron mindenütt görcsösen jelen lenni. Sajnos csak kevesen képesek ilyen méltósággal levezényelni a hasonló akciókat, pedig kizárólag így lehet megőrizni a mítoszt annak régi fényében.

Rob Halfordot a jelek szerint nem nagyon elégíti ki a visszarendeződött Judas Priest tevékenysége, mással legalábbis nehezen tudnám magyarázni a most várható kiadványözönt a Metal God Glenn Tiptonék nélkül eltöltött éveiből. Persze nyilván sokat nyomhat a latban az is, hogy Rob az elmúlt években visszavásárolta a szólóprodukcióihoz fűződő összes jogát, ami valószínűleg alaposan leapasztotta a bankszámláját.