Cím
„A dalhoz vezető szikra a létező legkevésbé rock’n’roll helyen lobbant be: egy kórházban”
„A dalok hosszabbak, több minden történik bennük, és összességében is ambiciózusabb, zeneibb a végeredmény”
„A közönség általában semmit sem tud a zenészek közötti viták lényegéről”
„Az album a mélybe való alászállás hat lépcsőfokáról szól”
„Az intenzív groove és a kétakkordos egyszerűség kiváló nyitószámmá teszi a dalt”
„Az járt a fejemben, hogy ez a lemez vagy valami új kezdete lesz, vagy az utolsó albumom”
„Az új dalok frissek, pimaszak, meglepőek és szenvedélyesebbek, mint bármikor azelőtt”
„Az utolsó három kislemezdalunk színtiszta heavy metal”
„Dallamközpontú számban gondolkodtunk, ami ugyanakkor ténylegesen súlyos energiával rendelkezik”
„Lehet, hogy nem találtuk fel újra a kereket, de új gumit tettünk fel rá”
„Mindig igyekeztünk kijjebb tolni a zenei határainkat”
„Mintha a saját apámmal zenéltem volna egy csapatban”
„Nem abban a szűk látókörű értelemben használjuk a haza szót, mint az uszítók meg a populisták”
„Nem áll szándékomban megengedni a ráknak, hogy lelassítson”
„Nem Ronnie rúgta ki Viviant, hanem én”
„Szerettem volna, ha a zenekar is kiveszi a részét a dalok alapjainak lefektetéséből”
„Szerintem a Madball egyik, ha nem a legváltozatosabb megszólalású albuma lesz ez”
„Úgy nyit új fejezetet a lemez, hogy közben nem felejtjük el, honnan származunk”
A 25 éve halott Phil Lynottra emlékeztek egykori zenésztársai
A Billboard-lista harmadik helyén indított az új Megadeth