Cím
„A Burn The World az eddigi legjobb lemezünk, benne a Portrait minden stílusjegyével”
„A dalok legnagyobb része minden támogatás és médiaszereplés nélkül ért el milliós nézettséget”
„A kritizálók nélkül simán lehet, hogy már évekkel ezelőtt eltűntünk volna a süllyesztőben”
„Azt hiszem, ezzel a friss anyaggal ismét felülmúltuk önmagunkat”
„Azt szerettem volna, hogy a végeredmény azokra a zenékre emlékeztessen, amiken felnőttem”
„Nekem aztán ne próbáljátok bemesélni, hogy mostanra nem lennétek benne egy kurva jó buliban!”
„Párszor talán változott a hangzásunk, de a zenekar nyers ereje és az erőteljes groove-ok iránti vonzalmunk mindig megmaradt”
„Rendszeresen hallgatjuk az öltözőben az A World Without Heroest, mielőtt színpadra lépnénk”
Április 19-én az MVM Dome-ban játszik Slash és Myles Kennedy zenekara
Burning Full Throttle: előzetes a második albumhoz
Desolation Architect: a második szám a Kevin Sharp-féle Lock Uptól
Dog Eat Dog: Brand New Breed
Don’t Let It Control You: új dal az Uncle Acid & The Deadbeatstől
Ektomorf: „Ez az album nem a számítógép előtt ülve készült”
Először Magyarországon a Possessed és a Macabre
Európai énekessel a fronton készítette el új albumát a Steel Prophet
Ezúttal a színpadon lépett ki a Five Finger Death Punchból Ivan Moody
Heavy metal törpejelmezben: jön az új Wind Rose
Innentől fogva ismét csak egy Queensryche létezik
Ismét Budapesten lép fel a Laibach

1. oldal / 3