Cím
„Adni akartunk a rajongóknak valami eltérőt a tipikus Obituary-stílustól”
„Ahogy Yngwie Malmsteen is mondta, a több mindig több”
„Beépítünk a zenébe néhány meglepőbb elemet, hogy érdekes maradjon”
„Bizonyos tekintetben olyan a lemez, mint egy élvezetes nap a cirkuszban”
„Csaknem három évtizede számít a védjegyünknek a metál, az indusztriális és elektronikus zenék elegye”
„Egy olyan műfaj határait próbáljuk kitágítani, ami igencsak ellaposodhat, ha nem vigyáz az ember”
„Esztétikai szempontból két dolgot kellett meglépnünk, hogy visszatérjünk a megfelelő formához”
„Ez az első albumunk, amit a rajongókkal közösen készítettünk”
„Ez egy agresszív lemez, és minden dal azért kiált, hogy játsszuk élőben is”
„Kísérlet ez a lemez a Hollywood Undead újragondolására”
„Nincs szükségem rá, hogy valami főiskolás kölyök eldöntse: elég pénzed van, nem akarok fizetni a lemezedért”
2013 óta első nagylemezével jelentkezik februárban a Karnivool
A Beastmilkben nyomja tovább a feloszlott The Oath gitárosa
Alig maradt már jegy a Stone Sour budapesti koncertjére
Anti-Droid: meghallgatható Burton C. Bell első szólódala
Apja hologramjával játszana közös dobszólót Jason Bonham
Asinhell: Impii Hora
Az Asphalt Horsemen és a Metallica nyerte a Fonogramot
Bonded: Into Blackness
Budapesten a Metallica egyik kedvenc feltörekvő zenekara

1. oldal / 3