Cím
„Ettől a számtól legszívesebben hátratolnád a kocsid tetejét, és beletaposnál a gázba”
„Évtizedek óta nem készítettem ennyire kalandozó, vakmerő szellemiségű albumot”
„Ez a legnagyobb slágerünk, és még csak nem is mi írtuk!”
„Ez a lemez élőben is elejétől végéig eljátszható”
„Ez a lemez kicsit súlyosabb és progresszívebb az elsőnél”
„Ez az album átdöfi majd a rajongók szívét, olyan mélyen fakad a miénkből”
„Ez az album egyenesen őrületes: mágia van benne, összhang van benne”
„Ez az album hadüzenet a kétségbeesés, a gyász és a tehetetlenség ellen”
„Ez az album nem úgy szól majd, mint a sok ProTools- és Logic-nindzsa lemezei”
„Ez az album sokkal erősebb zenekarrá teszi az Edge Of Forevert”
„Ez azért elég progos!”
„Ez egy agresszív lemez, és minden dal azért kiált, hogy játsszuk élőben is”
„Ez egy erőteljes, kemény, tempós dal, ami rendesen odavág, és százszázalékos Babylon A.D.”
„Ez egy izgalmas és friss új fejezet, de továbbra is vérbeli Xandria”
„Ez egy légies, ugyanakkor baljós album”
„Ez egy lényegre törő, erőteljes hard rock tétel, főhajtás a tradicionálisabb hangzásunk előtt”
„Ez egy rohadt jó, masszív melodikus hard rock album”
„Ezek a dalok már első hallásra is megjegyezhetők”
„Felér számunkra egy újjászületéssel ez az album”
„Fénypontként világítunk a sötétben, miközben a minket körülvevő világ mintha lángokban állna”