Cím
„A közönség általában semmit sem tud a zenészek közötti viták lényegéről”
„A számban éppúgy helyet kaptak finom pillanatok, mint irtózatos riffek”
„Ez itt old school, ’80-as évekbeli rock, ahol minden a jó gitárriffekről és az ütős énekről szól”
„Mr. Gene Simmons, a hip-hop örökké itt lesz. Szokj hozzá!”
„Napjainkban komoly veszélyben van az igazság, a szabadság, az egyenlőség, a tolerancia és a tudomány”
„Nem úgy szól a zene, mint a Type O, de ketten is itt vagyunk onnan, szóval némi áthallás azért érezhető”
„Öt évet adok neki, és megint a rockzene lesz a legnagyobb dolog a világon”
„Végre megérkezett a régóta várt elismerés otthonról, erre egy világjárvány közbeszól az ünneplésnek”
A Cherry Pie és a Dog Eat Dog metszetét adja majd a Warrant új lemeze
A Testament főállásban is foglalkoztatná Gene Hoglant
Alaposan megrövidült a Testament őszi európai turnéja
Anthrax, Richie Kotzen és Dragonforce a FEZEN-en
Antisocialist: akusztikus változatban az új Asking Alexandria egyik száma
Atomórával áll ki az amerikai turnén a Testament
Autopsy: Tourniquets, Hacksaws & Graves
Az Erő sötét oldala: King Dude márciusban az A38-on játszik
Belátható időn belül nincs jövője a Symphony X-nek
Beugrik a régi haverokhoz a géppuskalábú
Biohazard, Death Angel és Sworn Enemy Budapesten
Chuck emlékére indul turnéra a Death hét egykori muzsikusa

1. oldal / 4